FIRST LEGO League Challenge – UNEARTHED
Készüljetek fel a történelem mélyére ásni, hiszen az UNEARTHED™ szezon egy izgalmas régészeti kalandba kalauzol el titeket. A csapattal felfedezhetitek az ásatási területet, ahol óvatosan fel kell tárnotok a kőzet és talajrétegek alatti leleteket, korábbi civilizációk történeteit megismerve. Ahogy egyre mélyebbre ástok a területen egyre nagyobb kihívást jelentő terepviszonyokkal, törékeny romokkal, és kényes leletekkel fogtok találkozni, melyeket csak precizitással lehet megmenteni sérülés nélkül.

Az UNEARTHED szezon aranyfokozatú támogatója:

A Challenge versenyek négy pillére
ALAPÉRTÉKEK
A csapatotoknak az egész évad során képviselnie kell a FIRST alapértékeit.
A verseny során:
– Csapatként fogtok együtt dolgozni.
– A robotfutamot és a projektfeladatot innovatív módon valósítjátok meg.
– Meghallgatjátok egymást, figyeltek a csapat- és versenytársaitokra.
– És végig jól fogjátok érezni magatokat!
ROBOTDIZÁJN
A csapatotok tart egy rövid prezentációt a robot tervezéséről, programozásáról és a stratégiátokról.
A verseny során:
– Megépítetek egy robotot.
– Programot írtok a feladatok végrehajtásához.
– Az elkészült kód alapján bemutatják a program működését.
– Beszámoltok a robotfutam stratégiátokról.
ROBOTFUTAM
A csapatotok 2 és fél perces futamokon mutatja meg, hogy mennyi feladatot képes megoldani.
A verseny során:
– Stratégiát alkottok a robotverseny megoldásához.
– Megtervezitek a feladatokhoz szükséges LEGO elemeket.
– Továbbfejlesztitek a robotot.
– Részt vesztek a versenyen.
INNOVÁCIÓ
A csapatotok egy valódi problémára megoldást kínál, majd azt prezentálja öt perc alatt a zsűrinek.
A verseny során:
– Azonosítotok egy megoldandó problémát.
– Megoldást kínáltok egy társadalmi problémára.
– Megosztjátok az ötleteiteket, a visszajelzésekből tanultok.
– Bemutatjátok a kutatást.
A FIRST LEGO League Challenge négy egyenlő súlyozású részének mindegyike a teljes teljesítményetek 25 százalékát teszi ki. A sikeres csapatok ezért általában mind a négy területen jól teljesítenek.
Mire lesz szükségetek?
A FIRST LEGO League versenyeken bármely hivatalos LEGO Education robot engedélyezett az R01 szabályban részletezett felszereléssel. Ugyanakkor két robot használatát javasoljuk: a LEGO Education SPIKE Prime, illetve a LEGO Mindstorms Education EV3 robotokkal lehet a legnagyobb esélyetek a sikeres szereplésre.
Minden csapatnak szüksége lesz kompatibilis eszközre, laptopra, tabletre vagy számítógépre a robot programozásához.
A készlet doboza tartalmazza a pályamodelleket, a pályalapot és néhány kiegészítő alkatrészt. A csapatok feladata, hogy az útmutató alapján pontosan megépítsék a modelleket. Ez az első négy foglalkozás feladata. A kiegészítő komponensek a 3M™ Dual Lock™ újrazárható rögzítőelemek, az edzői kitűzők, és a csapattagoknak szánt szezon lapkák.
Állítsátok fel egy asztalt az osztályteremben vagy a találkozók helyszínén a pályaalappal. Ha erre a célra nem tudtok asztalt készíteni, a négy fal felállítása is rendkívül hasznos lehet. Természetesen lehetséges a pályaalap földre helyezése is, azaz nem kell mindenképpen asztal, hogy versenyezni tudjatok.

A csapat a bázison változtatásokat hajthat végre a roboton, mielőtt újra elindítaná. Ha szükséges, a robotot kézzel is vissza lehet helyezni a bázisra, ilyenkor azonban a csapat elveszít egy pontosság jelölőt. A csapat több meccset játszik, de csak a legmagasabb elért pontszám számít.
- M00 – Felszerelés ellenőrzés
- M01 – Felszíni ecsetelés
- M02 – Térkép feltárás
- M03 – Bányaakna felfedezés
- M04 – Óvatos helyreállítás
- M05 – Ki lakott itt?
- M06 – Kovácsműhely
- M07 – Nehéz emelés
- M08 – Siló
- M09 – Piac
- M10 – Mérleg
- M11 – Lelethorgászat
- M12 – Mentési művelet
- M13 – Szobor újjáépítés
- M14 – Fórum
- M15 – Munkaterület
- Pontosságjelölők
M00 – Felszerelés ellenőrzés

A futam előtt lesz egy felszerelés ellenőrzés.Ha a robot, és annak minden felszerelése, tartozéka teljes terjedelmével elfér egy indítási területen, és nem haladja meg a magassági korlátot (305 mm) az ellenőrzés alatt.
20 pont
M01 – Felszíni ecsetelés

Speciális eszközökre lesz szükségetek, hogy sérülésmentesen feltárjátok az eltemetett leleteket. Söpörjétek le az üledéket, hogy feltárjátok egy darabkáját ennek a civilizációnak a múltjának.
A talajlerakódások teljesen le lettek tisztítva, érintik a pályaalapot.
10 pont darabonként
A régész ecsete nem érinti az ásatási területet.
10 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a hetes zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M02 – Térkép feltárás

A régészek keményen dolgoznak, hogy fontos nyomokat tárjanak fel arról, hogyan élt egy civilizáció egykoron. Mozgassátok és távolítsátok el a fedőtalajt, hogy feltárjátok egy rejtett térkép részeit
A fedőtalaj részek teljesen el lettek távolítva.
10 pont darabonként
Az építéshez használjátok az ötös zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
Challenge frissítés #02 (2025. augusztus 5.)
A modellnél használt 3M Dual Lock rögzítők pontos illesztése kulcsfontosságú. Hibás beállítás esetén a fedőtalaj beragadhat, a modell nem megfelelően működhet.
A csapatoknak javasoljuk, hogy a pályát mérkőzés előtt ellenőrizzék.
Challenge frissítés #03 (2025. augusztus 5.)
A küldetésben három különálló fedőtalaj-rész van, és mindegyiket más módon kell eltávolítani, hogy pontozható legyen:
– 1. rész: Teljesen el kell távolítani. Nem érintkezhet többé a modellel.
– 2. rész: El kell csúsztatni. A rögzítőfülnek teljesen le kell esnie.
– 3. rész: El kell forgatni. Teljesen túl kell kerülnie a pályán jelölt vonalon.
A fentebb látható hivatalos küldetésvideó bemutatja, hogy mi a helyes megoldás.
M03 – Bányaakna felfedezés

A régész Ayyana egy küldetésen van, hogy minden titkát felfedezze az ásatási területnek, és amit talált, azt megossza a csapatával.
A csapatotok bányakocsija a másik csapat pályáján van.
30 pont
Bónusz: A másik csapat bányakocsija
a ti pályátokon van.
10 további pont
A csapat bányakocsijának teljesen át kell haladnia a bejáraton a pontszerzéshez.
Nem lehetséges a pontszerzés, ha nincs ellenfél csapat, vagy online futamok esetén.
Az építéshez használjátok a 8., 9. és 10. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
Challenge frissítés #04 (2025. szeptember 16.)
Ha a csapat sikeresen átküldi a bányakocsit az ellenfél térfelére, viszont egy játékmegszakítás miatt a bíró eltávolítja a kocsit a pályáról, a kézbesítés továbbra is érvényesnek számít és a pontok megadhatók.
A bónusz továbbra is elérhető, ha mindkét csapat teljesíti a küldetést. Azaz a megszakítás nem bünteti a sikeres teljesítést.
Challenge frissítés #06 (2025. december 09.)
A bányakocsi a pályán lévő sínen nem csak egyféleképpen rögzíthető. Két lehetséges bevágás használható, és a bírónak/építőnek csak arra kell figyelnie, hogy: a függőleges tartó tényleg függőleges legyen, a sín a kijelölt pozíciós tartományon belül legyen.
Ez nem módosítja a misszió pontértékét.
A versenyeken a versenynap során egységes beállítás lesz alkalmazva.
M04 – Óvatos helyreállítás

Ha egy munkaterület egy része túl veszélyes az embereknek, a technológia segíthet helyreállítani a leleteket. Óvatosan távolítsátok el az értékes leletet a bányából anélkül, hogy a szerkezet instabillá válna.
Értékes lelet nem érinti a bányát.
30 pont
Minden tartószerkezet áll.
10 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a 8., 9. és 10. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M05 – Ki lakott itt?

Építsétek újra a szerkezetet, hogy helyreállítsátok a falu egykor lakott fontos részét.
A szerkezet padlója teljesen felfele áll.
30 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a 13. és 14. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M06 – Kovácsműhely

Ayyana csapata úgy gondolja, hogy ezt a kovácsműhelyt ércek olvasztására, és eszközök készítésére használták. Engedjétek el az érctömböket, és kutassátok át alaposan őket – az egyik tömb egy titokzatos, felfedezésre váró ereklyét rejt.
Az érctömbök nem érintik a kovácsműhelyt.
10 pont darabonként
A technikusok felnyithatják a tömböket kézzel, hogy feltárják a megkövesedett leletet, amikor az teljes terjedelmével a bázison van.
Az építéshez használjátok a 15., 16. és 17. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M07 – Nehéz emelés

Ez a malomkő lehetővé tette, hogy az emberek feldolgozzák a gabonát és betekintést nyújt a mindennapjaikba. A méretéből és tömegéből adódóan a mozgatása kihívást jelenthet.
A malomkő nem érinti az alapját.
30 pont
Az építéshez használjátok a 15., 16. és 17. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M08 – Siló

Ürítsétek ki a silóból a konzervált ételeket, hogy elemezni lehessen a laborban,
A Konzervált darabok a silón kívül vannak.
10 pont darabonként
Az építéshez használjátok a 18. és 19. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M09 – Piac

Állítsátok helyre az árusító bódét, és tárjátok fel a tárgyakat, amelyekkel a falusiak kereskedtek az ő látogatóikkal.
A tető teljesen fel lett emelve.
20 pont
Az áruk teljesen fel lettek emelve.
10 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a 12. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M10 – Mérleg

Ez az ősi eszköz biztosította, hogy minden dologért a
megfelelő árat kapják.
A mérleg átbillent, és érinti a pályaalapot.
20 pont
A mérleg tálca teljesen el lett távolítva.
10 pont
Az építéshez használjátok a 3. és 4. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M11 – Lelethorgászat

A csapat felfedezett néhány érdekes leletet a kikötőben. Használjátok a darut, hogy kiemeljétek azokat.
A leletek a talajréteg fölé lettek emelve.
20 pont
Bónusz: a daru zászlója legalább részben leereszkedett.
További 10 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok az 1. és 2. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M12 – Mentési művelet

A tengerparton felfedezett ősi hajót további bomlás veszélye fenyegeti. Ássátok ki a hajót anélkül, hogy károsítanátok érzékeny szerkezetét.
A homok teljesen el lett távolítva. (A homok akkor tekinthető teljesen eltávolítottnak, ha
a húzó karja teljesen áthaladt a pályán lévő vonalon)
20 pont
A hajó teljesen fel lett emelve.
10 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a 20. és 21. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M13 – Szobor újjáépítés

Építsétek újra a szobrot, hogy a darabjai újra elnyerjék történelmi jelentőségüket.
A szobor teljesen fel lett emelve.
30 pont
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a 6. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M14 – Fórum

Szállítsátok a leleteket a Fórum elé, és válasszatok egy jelentős elemet, hogy kiállítsátok. Gondoljátok végig, hogy mit mondanak nektek ezek az elemek, és milyen rejtélyek maradnak utánuk.
Leleket, melyek érintik a pályaalapot, és legalább részben a Fórum területén vannak:
Ecset, fedőtalaj, értékes lelet, ellenfél csapat bányakocsija, ért a megkövesedett lelettel, malomkő, mérleg tálca.
5 pont darabonként
Felszerelés korlátozás! Egy feladatmodell nem ér pontot, hogy ha a futam végén felszereléssel érintkezik. Ha ugyanez a feladatmodell egy másik feladatban is használva van, ahol nincs korlátozás, akkor annál a feladatnál megadható a pontszám
Az építéshez használjátok a 11. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
M15 – Munkaterület

Rengeteg terület vár még felfedezésre az ásatási területen. Helyezzetek el zászlókat ezekre a területekre, hogy jelöljétek a további kutatási területeket.
Területek, melyeken legalább részben található a pályaalappal érintkező zászló.
10 pont darabonként
A területek jelölve vannak a körvonalukkal a pályaalapon.
Az építéshez használjátok a 11. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
Pontosságjelölők

A futamot 6 pontosságjelölővel kezditek, melyek 50 pontot érnek. Amennyiben megszakítjátok a robot futását a bázison kívül, a bírók elvesznek egy jelölőt. A futam végén megmaradt jelölők száma után fogtok pontot kapni. Amennyiben a megmaradt jelölők száma.
6: 50 pont
5: 50 pont
4: 35 pont
3: 25 pont
2: 15 pont
1: 10 pont
Lásd a 15. és 17. szabályokat.
Az építéshez használjátok a 22. zacskót. Az építési útmutató PDF formátumban letölthető a FIRST oldaláról.
Az UNEARTHED teljes alkatrészlistája a vonatkozó PDF dokumentumban található.
UNEARTHED Challenge versenyek
Debreceni selejtező
Időpont: 2026. január 16.
Helyszín: Debreceni Egyetem Műszaki Kar (4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4.)
Szervező: HelloWorld Közhasznú Egyesület
Nyíregyházi selejtező
Időpont: 2026. január 23.
Helyszín: Nyíregyházi Egyetem (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B)
Szervező: Nyíregyházi Egyetem
Zalaegerszegi selejtező
Időpont: 2026. január 28.
Helyszín: Pannon Egyetem (8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A)
Szervező: Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Tatabányai selejtező
Időpont: 2026. január 30.
Helyszín: Edutus Egyetem (2800 Tatabánya, Stúdium tér 1.)
Szervező: Edutus Egyetem
Győri selejtező
Időpont: 2026. január 31.
Helyszín: Széchenyi István Egyetem (9026, Győr)
Szervező: Széchenyi István Egyetem
Miskolci selejtező
Időpont: 2026. február 07.
Helyszín: Miskolci Egyetem (3515 Miskolc, Egyetem út 1.)
Szervező: Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó
Budapesti selejtező
Időpont: 2026. február 14.
Helyszín: AKG (1035 Budapest, Raktár utca 1.)
Szervező: Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Szegedi selejtező
Időpont: 2026. február 14.
Helyszín: Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.)
Szervező: Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara
Nemzeti döntő
Időpont: 2026. február 28.
Helyszín: Szent Margit Gimnázium (1114 Budapest, Villányi út 5-7.)
Szervező: HelloWorld Közhasznú Egyesület
Utószezon Challenge döntő
Időpont: 2026. április 22.
Helyszín: Online
Szervező: HelloWorld Közhasznú Egyesület
Foglalkozási terv
| Foglalkozás | Bevezetés (5-10 perc) | Feladatok (90-100 perc) | Megosztás (5-10 perc) |
|---|---|---|---|
| 01 | Bemutatkozik az idei kihívás | Robotjáték feladatmodellek összeépítése Pálya felállítás | Beszéljétek át a pályát |
| 02 | Felfedezés alapértékek | Edzőtábor 1: Haladjunk körbe Stratégiaalkotás, kódolás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 03 | Innovációs projekt ötletelés | Edzőtábor 2: Játék az objektumokkal Stratégiaalkotás, kódolás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 04 | Innovációs projekt témalista szűkítés | Edzőtábor 3: Reagálás a vonalakra Stratégiaalkotás, kódolás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 05 | Csapatmunka alapértékek | Irányított küldetés Gyakorlás, pont maximalizálás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 06 | Csapatmunka meghatározása | Pszeudókód és versenystratégia Kutatási projekt tervezése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 07 | Jó szándékú professzionalizmus | Versenyfeladatok megoldása Kutatási projekt fejlesztése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 08 | Kooperáció példák | Versenyfeladatok megoldása Kutatási projekt értékelése, tesztelése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 09 | Példák az innovációra | Robot tesztelése és fejlesztése Kutatási projekt tesztelése és fejlesztése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 10 | Példák a hatásra | Robot tesztelése és fejlesztése Projekt prezentáció tervezése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 11 | Példák a befogadásra | Robotdesign prezentáció felkészülés Projekt prezentáció gyakorlása | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 12 | Példák a szórakozásra | Robotverseny futamok gyakorlása Teljes prezentáció főpróbája, gyakorlása | Tapasztalatcsere, pakolás |
Hasznos linkek
Challenge hírek
UNEARTHED – szezon végi kiárusítás
Most akciós áron megszerezheted az UNEARTHED szezon Challenge és Explore készleteit a meglévő szettek kiegészítéséhez,…
UNEARTHED döntő: kiélezett versenyben nyert az S-Team
Több mint 400 versenyző és 38 csapat találkozott a budapesti Szent Margit Gimnáziumban, hogy együtt…
A nagyváradi Fabton nyerte a Nyíregyházi fordulót
Így ismét bejutottak a Nemzeti döntőbe a SUBMERGED szezont követően. Ugyanígy tett a Keresztúri Ninjagók…
A JÁSZ-STONES és a TERRÁNOK jutott elsőként az UNEARTHED Nemzeti döntőbe
Véget ért a FIRST LEGO League UNEARTHED szezon első regionális selejtezője, amelyen a JÁSZ-STONES és…
Bemutatkozott a megújult FIRST LEGO League
A FIRST® és a LEGO® Education mai bejelentés alapján a FIRST LEGO League oktatási program…
Az utolsó módosítás dátuma:
Az UNEARTHED szezon aranyfokozatú partnere:

A versenyszezon szervezője:

Partnereink:




