
FIRST LEGO League Challenge
A baráti versengés adja a FIRST LEGO League Challenge lényegét, mely során az akár 10 fős csapatok ringbe szállnak kutatás, problémamegoldás, kódolás, mérnöki tervezés terén és felépített LEGO robotukkal végighaladnak a robotverseny küldetésein. A csapatok emellett az Innovációs projekt keretében valós problémákra keresik egyedi megoldásukat.
Készüljetek fel a történelem mélyére ásni, hiszen az idei UNEARTHED™ szezon egy izgalmas régészeti kalandba kalauzol el titeket. A csapattal felfedezhetitek az ásatási területet, ahol óvatosan fel kell tárnotok a kőzet és talajrétegek alatti leleteket, korábbi civilizációk történeteit megismerve. Ahogy egyre mélyebbre ástok a területen egyre nagyobb kihívást jelentő terepviszonyokkal, törékeny romokkal, és kényes leletekkel fogtok találkozni, melyeket csak precizitással lehet megmenteni sérülés nélkül.
A csapatotok maximum 10 tagú lehet, hogy a program minden részéből gyűjthessetek tapasztalatot.
Az UNEARTHED szezon aranyfokozatú támogatója:

A Challenge versenyek négy pillére
ALAPÉRTÉKEK
A csapatotoknak az egész évad során képviselnie kell a FIRST alapértékeit.
A verseny során:
– Csapatként fogtok együtt dolgozni.
– A robotfutamot és a projektfeladatot innovatív módon valósítjátok meg.
– Meghallgatjátok egymást, figyeltek a csapat- és versenytársaitokra.
– És végig jól fogjátok érezni magatokat!
ROBOTDIZÁJN
A csapatotok tart egy rövid prezentációt a robot tervezéséről, programozásáról és a stratégiátokról.
A verseny során:
– Megépítetek egy robotot.
– Programot írtok a feladatok végrehajtásához.
– Az elkészült kód alapján bemutatják a program működését.
– Beszámoltok a robotfutam stratégiátokról.
ROBOTFUTAM
A csapatotok 2 és fél perces futamokon mutatja meg, hogy mennyi feladatot képes megoldani.
A verseny során:
– Stratégiát alkottok a robotverseny megoldásához.
– Megtervezitek a feladatokhoz szükséges LEGO elemeket.
– Továbbfejlesztitek a robotot.
– Részt vesztek a versenyen.
INNOVÁCIÓ
A csapatotok egy valódi problémára megoldást kínál, majd azt prezentálja öt perc alatt a zsűrinek.
A verseny során:
– Azonosítotok egy megoldandó problémát.
– Megoldást kínáltok egy társadalmi problémára.
– Megosztjátok az ötleteiteket, a visszajelzésekből tanultok.
– Bemutatjátok a kutatást.
A FIRST LEGO League Challenge négy egyenlő súlyozású részének mindegyike a teljes teljesítményetek 25 százalékát teszi ki. A sikeres csapatok ezért általában mind a négy területen jól teljesítenek.
Mire lesz szükségetek?
A FIRST LEGO League versenyeken bármely hivatalos LEGO Education robot engedélyezett az R01 szabályban részletezett felszereléssel. Ugyanakkor két robot használatát javasoljuk: a LEGO Education SPIKE Prime, illetve a LEGO Mindstorms Education EV3 robotokkal lehet a legnagyobb esélyetek a sikeres szereplésre.
Minden csapatnak szüksége lesz kompatibilis eszközre, laptopra, tabletre vagy számítógépre a robot programozásához.
A készlet doboza tartalmazza a pályamodelleket, a pályalapot és néhány kiegészítő alkatrészt. A csapatok feladata, hogy az útmutató alapján pontosan megépítsék a modelleket. Ez az első négy foglalkozás feladata. A kiegészítő komponensek a 3M™ Dual Lock™ újrazárható rögzítőelemek, az edzői kitűzők, és a csapattagoknak szánt szezon lapkák.
Állítsátok fel egy asztalt az osztályteremben vagy a találkozók helyszínén a pályaalappal. Ha erre a célra nem tudtok asztalt készíteni, a négy fal felállítása is rendkívül hasznos lehet. Természetesen lehetséges a pályaalap földre helyezése is, azaz nem kell mindenképpen asztal, hogy versenyezni tudjatok.
Jó szándékú professzionalizmus
A jó szándékú professzionalizmus (Gracious Professionalism®), a kiélezett verseny és a kölcsönös nyereség nem egymástól elkülönülő fogalmak. A jó szándékú szakemberek minden erejüket bevetve szívják magukba a tudást és versenyeznek, de ugyanakkor tisztelettel és kedvességgel bánnak egymás iránt. Kerülik, hogy vesztesként kezeljenek bárkit. Nem verik a mellkasukat, nem nézik la a versenytársaikat. Személyiségükben a tudásszomj, a versenyszellem és az empátia egyszerre jelen van.
A bírók minden csapatnál értékelni fogják a jó szándékú professzionalizmus jelenlétét minden robotfutam után. A jó szándékú professzionalizmus pontok hozzáadódnak a zsűrivel való találkozás után kapott Alapértékek pontszámhoz, annak részét képezi.


A robotfutam szabályai
A robotverseny során a célotok, hogy minél több pontot szerezzetek. Viszont ne a pontokra koncentráljatok, ennél sokkal fontosabb, hogy csapatként együtt tudjatok dolgozni, illetve hogy csapatként magabiztos szakértőkké váljatok a technikai problémák megoldásában és közben remekül szórakozzatok.
A csapatotok egy robotot fog építeni LEGO-elemekből és LEGO technológiák felhasználásával. Ezt a robotot programozzátok majd, hogy önmagától megoldjon egy sor feladatot a 2,5 perces robotversenyen, és pontokat gyűjtsön. A robot az indítási területről indul, és a csapat által meghatározott sorrendben próbálja teljesíteni a feladatokat, majd visszatér a bázisra.

A csapat a bázison változtatásokat hajthat végre a roboton, mielőtt újra elindítaná. Ha szükséges, a robotot kézzel is vissza lehet helyezni a bázisra, ilyenkor azonban a csapat elveszít egy pontosság jelölőt. A csapat több meccset játszik, de csak a legmagasabb elért pontszám számít.
- Az asztal mérete
- A pálya felépítése
- Legfontosabb alapszabályok
- M00 – Felszerelés vizsgálati bónusz
- M01 – Felszíni ecsetelés (7 zacskó)
- M02 – Térképfeltárás (5 zacskó)
- M03 – Bányaakna felfedezés (8, 9 és 10 zacskó)
- M04 – Óvatos helyreállítás (8, 9 és 10 zacskó)
- M05 – Ki lakott itt? (13, 14 zacskó)
- M06 – Kovácsműhely (15,16 és 17 zacskó)
- M07 – Nehéz emelés (15,16 és 17 zacskó)
- M08 – Siló (18, 19 zacskó)
- M09 – Piac (12 zacskó)
- M10 – Mérleg (3,4 zacskó)
- M11 – Lelethorgászat (1,2 zacskó)
- M12 – Mentési művelet (20,21 zacskó)
- M13 – Szobor újjáépítés (6 zacskó)
- M14 – Fórum (11 zacskó)
- M15 – Munkaterület (11 zacskó)
- M16 – Pontosságjelölők (21 zacskó)
Az UNEARTHED szezon újdonságai
UNEARTHED Challenge versenyek
Debreceni selejtező
Időpont: 2026. január 16.
Helyszín: Debreceni Egyetem Műszaki Kar (4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4.)
Szervező: HelloWorld Közhasznú Egyesület
Nyíregyházi selejtező
Időpont: 2026. január 23.
Helyszín: Nyíregyházi Egyetem (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B)
Szervező: Nyíregyházi Egyetem
Zalaegerszegi selejtező
Időpont: 2026. január 28.
Helyszín: Pannon Egyetem (8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A)
Szervező: Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Tatabányai selejtező
Időpont: 2026. január 30.
Helyszín: Edutus Egyetem (2800 Tatabánya, Stúdium tér 1.)
Szervező: Edutus Egyetem
Győri selejtező
Időpont: 2026. január 31.
Helyszín: Széchenyi István Egyetem (9026, Győr)
Szervező: Széchenyi István Egyetem
Budapesti selejtező
Időpont: 2026. február 07.
Helyszín: AKG (1035 Budapest, Raktár utca 1.)
Szervező: Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Miskolci selejtező
Időpont: 2026. február 07.
Helyszín: Miskolci Egyetem (3515 Miskolc, Egyetem út 1.)
Szervező: Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó
Szegedi selejtező
Időpont: 2026. február 14.
Helyszín: Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.)
Szervező: Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara
Nemzeti döntő
Időpont: 2026. február 28.
Helyszín: Szent Margit Gimnázium (1114 Budapest, Villányi út 5-7.)
Szervező: HelloWorld Közhasznú Egyesület
Foglalkozási terv
| Foglalkozás | Bevezetés (5-10 perc) | Feladatok (90-100 perc) | Megosztás (5-10 perc) |
|---|---|---|---|
| 01 | Bemutatkozik az idei kihívás | Robotjáték feladatmodellek összeépítése Pálya felállítás | Beszéljétek át a pályát |
| 02 | Felfedezés alapértékek | Edzőtábor 1: Haladjunk körbe Stratégiaalkotás, kódolás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 03 | Innovációs projekt ötletelés | Edzőtábor 2: Játék az objektumokkal Stratégiaalkotás, kódolás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 04 | Innovációs projekt témalista szűkítés | Edzőtábor 3: Reagálás a vonalakra Stratégiaalkotás, kódolás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 05 | Csapatmunka alapértékek | Irányított küldetés Gyakorlás, pont maximalizálás | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 06 | Csapatmunka meghatározása | Pszeudókód és versenystratégia Kutatási projekt tervezése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 07 | Jó szándékú professzionalizmus | Versenyfeladatok megoldása Kutatási projekt fejlesztése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 08 | Kooperáció példák | Versenyfeladatok megoldása Kutatási projekt értékelése, tesztelése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 09 | Példák az innovációra | Robot tesztelése és fejlesztése Kutatási projekt tesztelése és fejlesztése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 10 | Példák a hatásra | Robot tesztelése és fejlesztése Projekt prezentáció tervezése | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 11 | Példák a befogadásra | Robotdesign prezentáció felkészülés Projekt prezentáció gyakorlása | Tapasztalatcsere, pakolás |
| 12 | Példák a szórakozásra | Robotverseny futamok gyakorlása Teljes prezentáció főpróbája, gyakorlása | Tapasztalatcsere, pakolás |
Hasznos linkek
Az utolsó módosítás dátuma:
A versenyszezon aranyfokozatú partnere:

A versenyszezon szervezője:

Partnereink:



